Gyereknap: Május 30.Május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyermekeket, amikor sok család színes programokra viszi a kicsiket, sőt valaki még ajándékot is kap.
Azonban a gyermeknap eredetét csak kevesen ismerik.
1923-ban Mustafa Kemal Atatürk, a későbbi Török Köztársaság alapítója, a térségben dúló függetlenségi háború idején április 23-át a nemzeti függetlenség napjának, és egyben gyermeknapnak nyilvánította. Miután az 1922 novemberében megalakult Török Nemzeti országgyűlés eltörölte a szultanátust, az elnök ezt a napot azért emelte ünneppé, hogy hangsúlyozza, ők az újdonsült török nemzet jövője.
Április 23-ának jelentősége az volt, hogy a nemzetközi közösség is felismerte a gyermekek ügyének fontosságát. Az UNICEF a mai napig április 23-át tartja nemzetközi gyereknapnak. Az 1925.ös svájci Gyermekjóléti Konferencia végül június 1-ét hirdette ki a legkisebbek ünnepéül, és a világ legtöbb országában ekkor is tartják. Magyarországon 1930-ban nem is csak egy nap, hanem egy teljes hét volt a kicsiké, amelynek megtartása azonban a második világháború kezdetével elmaradt. 1950-től ünnepeljük ismét, de azóta már május utolsó vasárnapján. Ezen a napon bármilyen programot, ha az idő engedi, szabadtéri programot csinálhatunk a csöppségeknek, az a fontos, hogy együtt legyen a család. Az Oázis legtöbb áruházában apró ajándékokkal várjuk a gyerekeket, és foglalkozást is szervezünk. Látogasson el az áruházak aloldalára, és nézze meg, mit kínálunk a családosoknak gyereknap alkalmából!
További akcióink
|
Áruházaink
Ajka
Budakeszi Budapest - Kőbánya Budapest - Pasarét Budapest - Rákosszentmihály Budapest - Soroksár Cegléd Csopak - Oázis Mini Diósd Hajdúnánás - Oázis Mini Jászberény Keszthely Mohács Monor Nové Zámky (Érsekújvár, SK) Nyíregyháza Orosháza - Oázis Mini Szolnok - Szajol
Vendégkönyvünkbe várjuk kérdéseiket, javaslataikat a honlappal, cégünkkel kapcsolatban.
[ belenézek ]
[ beleolvasok ]
Termékeink termékcsoportokra, azon belül pedig altermékcsoportokra vannak osztva. Az altermékcsoportban a termékek névszerint, ABC sorrendben kerülnek kilistázásra.
[ lássuk ]
|