Május 2-a Anyák napja!A köszönet ünnepe
Minden évben van egy kedves nap, amiről sosem feledkezünk meg. Ekkor köszöntjük Édesanyánkat. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára mindig mi, a gyerekei vagyunk a legfontosabbak, ő az, akivel örömünket, bánatunkat mindig megoszthatjuk, akiben mindig bízhatunk.
Május 1-én és 2-án a budapesti üzletek egész napos nyitva tartással várják kedves Vásárlóikat! A vidéki áruházak nyitva tartásárol az áruházak aloldalain informálódhat.
Történet Az Anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik, de több országban május második vasárnapján ünneplik. Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is megköszöntötték. Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jarvis a célját 1914-ben érte el. Európában magánszervezetek, kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet propagálni, melynek hatására gyorsan népszerűvé vált kontinensünkön is. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Dátum A legtöbb országban ez az ünnep május egy vasárnapjára esik. • Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Belgium, Dánia, Finnország, Japán, Olaszország, Tajvan, Törökország: május második vasárnapja • Bahrein, Dél-Amerika legtöbb országa, Egyesült Arab Emirátusok, Hong Kong, India, Malajzia, Mexikó, Omán, Pakisztán, Katar, Szaúd-Arábia, Szingapúr: május 10. • Dél-afrikai Köztársaság, Magyarország, Portugália, Spanyolország: május első vasárnapja • Franciaország, Svédország: május utolsó vasárnapja • Norvégia: február második vasárnapja • Lengyelország: május 26. • Libanon: a tavasz első napja • Argentína: október második vasárnapja • Thaiföld: augusztus 12., Sirikit királynõ születésnapja • Egyesült Királyság (Anglia): Az ott ünnepelt Mother's Day eredetileg a Mothering Sunday nevű ünnepből alakult ki, ami a Nagyböjt negyedik vasárnapjára esik, és vallásos alapja nem kapcsolódik a szokásos anyák napja ünnephez.
További híreink
Előadás a híres Kordes rózsákról
Megjelent az Oázis Magazin téli száma! Megjelent az Oázis Magazin karácsonyi száma Orchidea Kiállítás Őszi Kertészeti napok Idén is Hortus Hungaricus! Ugye szeretne 10.000 Ft-os Oázis utalványt nyerni? Megjelent az Oázis Magazin őszi száma! Hortus Hungaricus nyereményeső Maszekként indult, |
Áruházaink
Ajka
Budakeszi Budapest - Kőbánya Budapest - Pasarét Budapest - Rákosszentmihály Budapest - Soroksár Cegléd Csopak - Oázis Mini Diósd Hajdúnánás - Oázis Mini Jászberény Keszthely Mohács Monor Nové Zámky (Érsekújvár, SK) Nyíregyháza Orosháza - Oázis Mini Szolnok - Szajol
Vendégkönyvünkbe várjuk kérdéseiket, javaslataikat a honlappal, cégünkkel kapcsolatban.
[ belenézek ]
[ beleolvasok ]
Termékeink termékcsoportokra, azon belül pedig altermékcsoportokra vannak osztva. Az altermékcsoportban a termékek névszerint, ABC sorrendben kerülnek kilistázásra.
[ lássuk ]
|