43. hétA faiskolai lerakatokat most töltik fel gyümölcsfa- és szõlõ oltványokkal, tehát ilyenkor a legnagyobb a választék és érdemes beszerezni a tervezett csemetéket. Ne feledkezzünk meg az elültetett növények beöntözésérõl. A gyümölcsfák gyökerét ültetés elõtt egy napig áztassuk vízben. Ássuk, vagy szántassuk fel a talajt.
Jó, ha a szántást nem pontosan ugyanolyan mélységben végezzük minden évben, mert ez ún. eketalpbetegséget okoz, ami azt jelenti, hogy egy kemény, szinte vízzáró réteg keletkezik és a gyökerek nehezen hatolnak át rajta, nagy esõzések után pedig a növények sárgulnak a pangó víz által okozott oxigénhiánytól. Kötött talajon nagyon fontos a szántás idejének gondos megválasztása, mert ha túl nedves, akkor igen rögös lesz a jövõ évi magágyunk. Akkor szántsunk, ha a 14-16 cm mélyrõl vett talaj marokkal erõsen összenyomva, majd két ujjunk között összeszorítva darabokra törik és apró rögök képzõdnek belõle. Ha nem tudjuk ujjunkkal összenyomni, mert nagyon kemény, azaz száraz, vagy benyomódik, de nem omlik szét, mert képlékeny, azaz túl nedves, nem szabad a talajra menni és mûvelni sem. A szántást csak akkor egyengessük el, ha tavasszal nagyon korán vetünk, pl. mákot, fokhagymát. Szántás elõtt trágyázzunk! Jó ha 3-4 évente 5-600 kg/100 m2 szervestrágyát is adunk, mert bármilyen is a talajunk ez igencsak a javára válik. A szervesanyag javítja a talaj szerkezetét, növeli a víztartó-, tápanyagbefogadó- és szolgáltató-képességet, javítja a hõgazdálkodást, a talaj életét. Ugyanakkor 5-6 kg szuperfoszfátot és kálisót is adjunk mellé ekkora területre. A krizantém nálunk a közelgõ halottak napja virága. Októberben azért szokták fóliával takarni, hogy ne fagyjon el addig. A legszebb krizantémfajták többsége nem télálló, ezért novemberben fel kell szedni és fagymentes helyen teleltetni. A korai fajták egy része ellenállóbb, azokat nem szokták felszedni. Persze ezeknél is hasznos, ha komposzttal, még inkább félérett marhatrágyával takarjuk a talajt. A krizantém jó vízellátású, szerves anyagban gazdag talajt és napos fekvést igényel. Csak a magas növésûeket kell karózni. A krizantémoknak nagyon sok változata van, ezek gondozása igen eltérõ. Sok fajtát az idõzített virágoztatásra vágott virágnak nemesítettek ki, ezek az év bármely szakán virágoznak, amit elsötétítéssel ill. világítással érnek el. Ezek általában nagy bimbójú fajták, melyeknek a szárán csak egy bimbót hagynak meg, a többit kitörik. Vannak olyan típusok is melyeknél száranként 4-5 virágot hagynak kifejlõdni. Tehát ha egy száron több virágot hagynak meg, azok kisebbek lesznek. Persze nagyon fontos a bõ alaptrágyázáson felüli 10 naponkénti tápoldatozás is ha nagyon szép virágot szeretnénk. Vannak cserépben forgalmazott törpe krizantémok is, ezek sok apró virágúak. A mikulásvirágot mostantól tartsuk 14-15 órán át teljes sötétben és kb. 15 C-on, hogy karácsonyra szép színesek legyenek a fellevelei. Zsilinszky Pál okl. kertészmérnök webkert.hu
További kerti tippek
|
Áruházaink
Ajka
Budakeszi Budapest - Kőbánya Budapest - Pasarét Budapest - Rákosszentmihály Budapest - Soroksár Cegléd Csopak - Oázis Mini Diósd Hajdúnánás - Oázis Mini Jászberény Keszthely Mohács Monor Nové Zámky (Érsekújvár, SK) Nyíregyháza Orosháza - Oázis Mini Szolnok - Szajol
Vendégkönyvünkbe várjuk kérdéseiket, javaslataikat a honlappal, cégünkkel kapcsolatban.
[ belenézek ]
[ beleolvasok ]
Termékeink termékcsoportokra, azon belül pedig altermékcsoportokra vannak osztva. Az altermékcsoportban a termékek névszerint, ABC sorrendben kerülnek kilistázásra.
[ lássuk ]
|