17. hétVessük a dinnyéket, tökféléket, kukoricát, babot. Ültethetjük is õket, ha palántáink vannak. Május elején még lehetnek fagyok, gondoljunk azért erre!
Szent György napja (április 24.) a pásztorok fogadásának és az állatok kihajtásának napja. A néphagyomány szerint e nap az igazi tavasz kezdete: ilyenkor vetették a kukoricát és a babot. A babot csávázzuk pl. Orthociddal, mert sok betegség a mag felszínérõl fertõz. Földimogyoróval is megpróbálkozhatunk melegebb, lazább talajon (inkább az ország délibb részén). Egyesek hüvelyestül vetik, mások széttörik és kiszedik a magvait. Fontos, hogy a burgonyához hasonlóan legalább 70 cm sortávra vessük, mert töltögetni is szokták. Viszont a sorokba kb. 10 cm tõtávra kerüljön. Érdemes öntözni! Agyagos talajon, esõs õszön, csúnyán rászárad a föld a hüvelyekre, és sokszor mérgezõ-penészesek lesznek. Az ilyeneket dobjuk ki, mert halálos mérgezést okozhatnak! Áttelelõ hagymában védekezzünk a hagymalégy és peronoszpóra ellen. A kardvirág mellett már a dália és Canna gumóit is kiültethetjük. Kitehetjük a szabadba szobanövényeinket is. (Vigyázzunk nehogy megperzselõdjenek a hirtelen erõs napsütéstõl, inkább pár hétig csak félárnyékban szoktassuk õket.) Ezzel egyidõben elvégezhetjük az átültetéseket is. A szobanövények szaporításához is kedvezõ az idõpont. Szétoszthatjuk pl. az Aglaonemat és a Sanseveria-t, vízben pedig gyökereztethetjük a Philodendronokat, Scindapsust, és a Chlorophytumok (zöldike) indáit. A szõlõben fejezzük be a támrendszer javítását, a venyige kihordását, a tõkehiányok bujtásos, döntéses pótlását és kapáljuk meg. Lehetõség esetén ilyenkor egy nagyadagú öntözés gyorsítja a fakadást. Ha sok volt tavaly a levélszíneken a kitüremkedés és a fonákon fehér bevonat, akkor a szõlõlevél-gubacsatka ellen most kezdjük meg a permetezést pl. Talstarral, Nissorunnal. A takácsatkák levélelszínezõdést és korai levélhullást okoznak. Ellenük is hatásos az elõbbi szer. Körtelevélbolha elleni védekezés: A Dimilin csak a lárva ellen nyújt védelmet. Az Actara minden táplálkozó fejlõdési alakja ellen hatásos felszívódó szer. A Decis is jó, ha nem védi az egyedet a mézharmat. Az Unifosz engedélyét visszavonták. egyes tapasztalatok szerint már a nyári olajok használata is eredményes lehet több alkalommal ismételt kijuttatással (pl. Velktafid R 1%-os koncentrációban). Védekezés tûzelhalás ellen: ha nem védekezünk idõben súlyos károkat okoz az almában, körtében, naspolyában, a birsalmában. Sajnos a dísznövények közül a tûztövis az egyik jelentõs fertõzési forrás, amelyet sokan kedvelnek sövényként, kerítésként. Sõt önálló bokorban kertjük díszítésére is ültetik. Az eredményes védekezés alapja a réztartalmú készítménnyel történõ permetezés. Vigyázzunk, mert a lombos állaotban már perzselést okozhat! A tûzelhalás elleni védekezésben kiemelt szerepet képvisel a felszívódó hatású KASUMIN 2L baktériumölõ készítmény, mely virágzásban is, alkalmazható a virág károsítása nélkül. Új lehetõség a SERGOMIL-L 60 felszívódó réztartalmú lombtrágya is. A málnavesszõket kössük huzalhoz, és a sarjakat ritkítsuk meg. A vesszõfoltosságok ellen rügypattanástól virágzásig 10 naponként permetezzük gombaölõ szerrel, fertõzés esetén a sodrómolyok és levéltetvek ellen pedig valamilyen általános rovarölõszert használjunk. Zsilinszky Pál okl. kertészmérnök webkert.hu
További kerti tippek
|
Áruházaink
Ajka
Budakeszi Budapest - Kőbánya Budapest - Pasarét Budapest - Rákosszentmihály Budapest - Soroksár Cegléd Csopak - Oázis Mini Diósd Hajdúnánás - Oázis Mini Jászberény Keszthely Mohács Monor Nové Zámky (Érsekújvár, SK) Nyíregyháza Orosháza - Oázis Mini Szolnok - Szajol
Vendégkönyvünkbe várjuk kérdéseiket, javaslataikat a honlappal, cégünkkel kapcsolatban.
[ belenézek ]
[ beleolvasok ]
Termékeink termékcsoportokra, azon belül pedig altermékcsoportokra vannak osztva. Az altermékcsoportban a termékek névszerint, ABC sorrendben kerülnek kilistázásra.
[ lássuk ]
|